Mindennapi élet

 

Éves, havi és heti ritmus

A Waldorf óvoda tudatosan él a ritmikus ismétlés én-erősítő, és szorongásoldó hatásával.

A témakörök, tevékenységek, művészeti foglalkozások, munkák, ételek, mesék, verses-dalos ritmikus játékok visszatérnek évi, havi, heti és napi ritmusokban. Állandó ismétlődéssel térnek vissza az évkör ünnepei, a természet évszakonkénti változásai és az ezzel összefüggő emberi munkák. Az óvodai napot átszövi a napszakokhoz, évszakokhoz, ünnepekhez igazodó természetes munkálkodás.

Az ünnepek megformálását bizonyos tradíciók segítik, melyek részben ősi, népi hagyományokhoz, keresztény szokásokhoz kapcsolódnak. Ezek a jelképek átélhetők a gyermek számára, így jelenik meg az ünnep tartalma.

 
A nap ritmusa

Pedagógiánk a gyerek napját úgy tagolja, hogy a koncentráltabb tevékenységek után mindig egy szabadabb következik. Ez által ritmusa lesz a napnak, mint ahogy a lélegzésnél a ki- és belégzés váltakozik. Így lesz képes a gyerek egészségesebben élni, mélyebben aludni, sőt egészségesebben lélegezni fizikailag is.

Pedagógiánk az érzelmi biztonság fontosságát hangsúlyozza a kisgyerek pszichikus és mentális fejlődésében.

Azt valljuk, hogy ezt az érzelmi biztonságot elsősorban a családnak kell megadnia, de meg kell, adnia a gyereket fogadó első intézménynek is. Óvodánk ezért az anyát követve, egyfajta szociális “anyaöl” szeretne lenni a kisgyerek számára, ahol testi és lelki értelemben vett érzelmi biztonságban nevelődhet.

A gyerekkort óvni szeretnénk, elvárások helyett biztonságot, védettséget nyújtani.

 

Egészséges életmód, gondozás

Óvodánk minden apró mozzanatával a kisgyerek életformáját igyekszik szolgálni, jó minőségű táplálékot adva a gyerek testének, lelkének, egész személyiségének.

A Waldorf módszer alapjaiban is a természethez közel állóan alakítja az élet minden oldalát. Ehhez is igazodva és az egészséges táplálkozást is szem előtt tartva elsősorban a gabonaféléken, zöldségeken, gyümölcsökön van a hangsúly étrendünkben, de az ebédben tejtermékek is a megfelelő mennyiségben jelennek meg. A gyermekek napközbeni, óvodai étkezése így elsősorban a lakto-vegetáriánus étrenden alapul.

Fontos, hogy a gyerekek lássák az ételkészítés folyamatát, és kívánságuk szerint részt is vehessenek benne. A gabonák a tízórai részét képezik amelyek előkészítésében az óvónéni segítségére tudnak lenni a gyerekek is. A közös szeleteléssel, főzéssel észrevétlen egy újabb szintér nyílik meg a nevelés szolgálatában.

Minden napnak megvan a maga gabonája, ezért minden héten ugyanazt fogyasztjuk, csak kis változtatások fordulnak elő. Ez is a biztonság érzését és az időbeni tájékozódást támogatja, főleg a kisebbek számára, azonkívül a hét struktúráját, a napok neveit is könnyebben sajátítják el a gyerekek, ha állandó ételek és tevékenységek kapcsolódnak az egyes napokhoz. Bármilyen meglepő, a kicsik nem unják az ismétlődést.

A gondozás szeretetteljes tevékenységei – a testápolás, a táplálkozás, a melegen tartás, az öltöztetés-öltözködés – által nemcsak a gyerek fizikai szükségleteit elégítjük ki, hanem egyben a lelkét is ápoljuk, növelve ezzel biztonságérzetét és hozzásegítjük az egészséges életvitel kialakításához.

 

Szocializáció

Óvodánk csoportja életkorilag szándékosan mintegy egyharmad-egyharmad arányban foglalja magába a három óvodai ” évjáratot” (ez az ún. vegyes életkorú csoport). Ezzel egyrészt nem törjük meg a család természetes közegét (testvérek), másrészt a felnőtt és kisgyerek között a nagyobb gyerekekben kitűnő közvetítőket találunk, akik a csoport szokásai, ritmusa, napirendje illetve a közösségi élet szabályai, hagyományai mellett az értékeket is átörökítik évről-évre az utánuk következőknek. Ez a fajta csoportszerkezet a gyermekek összetartozási élményét is pozitívan befolyásolja, illetve közösségi nevelés legtermészetesebb közege.