A pedagógia alapjai

 

A Waldorf-pedagógia az antropozófiai emberismeretből bontja ki a gyermekről és fejlődéséről alkotott képét. Ilyen módon világnézetileg nem független pedagógiai út. Útvezetőnk és metodikai tanácsadónk a Rudolf Steiner által megalapozott emberkép, az ebből született nevelésművészet és terápiás eljárások. Ugyanakkor a gyermekeket kísérve nem közvetítjük az antropozófia tartalmát, az a gyermek megismerésének és nevelési, pedagógiai eljárásaink kidolgozásának alapját jelenti számunkra!

A gyermekre tekintve kiindulópontunk, hogy az ember test, lélek és szellem egységéből épülő lény. Hitünk szerint gyermekként előző életeink gyümölcseivel, tapasztalatokkal a hátunk mögött, célokkal érkezünk a Földre. Mindnyájunkat hajt egy vágy, egy sorsfeladat, amelyet szeretnénk megtapasztalni az életutunk során. Őrzünk egy kincset, amelyet szeretnénk felhozni a mélyből, tisztára csiszolni, és megmutatni a világnak!

Waldorf pedagógusként a gyermek sorsa iránti odaadó tisztelettel, érdeklődéssel áthatva igyekszünk megismerni azt a lényt, aki érkezik, és támaszt nyújtani számára a maga választott út bejárásához, az elé gördülő akadályok leküzdéséhez.

A gyermekkor időszaka életünk első huszonegy évét öleli magába. Huszonegy év, míg az ember kibontja individualitását. Ez idő alatt kapcsolatot teremt testével, felépíti, és megtanulja szándékai szerint, szabadon használni azt. Kibontakoztatja önálló lelki világát: akaratát, érzéseit és önálló gondolkodását. Ebben az időszakban a gyermeki fejlődés az emberi természetünk mélyébe szőtt, meghatározott, ki nem hagyható, fel nem cserélhető stációkon megy át. Minden gyermek más tempóban, egyéni úton és egyéni küzdelmekkel halad végig ezeken a fejlődési fázisokon. A pedagógus feladata, hogy megfigyelje a rá bízott gyermekek fejlődésmenetét, és azt tiszteletben tartva, támogatva kísérje érkezésüket. Mindent, amit tanítani szeretne a számukra, a testi, lelki fejlődésre való figyelemmel, erre alapozva igyekezzen átadni.

A gyermekkor időszaka háromszor hét év. Ezekben a hétesztendős ciklusokban az érkező gyermek testiségéhez és a világhoz való viszonya folyamatos átalakuláson megy keresztül, míg Énje egyre erősödik, én-tudata teljesebbé válik.

Az első hétéves periódusban a gyermek erőivel testének megformálásán munkálkodik. Születésünkkor szerveink még nem rendelkeznek teljesen kiforrott formákkal, ez csak működésük révén alakul ki, nagyrészt az első hét év során. Szellemi erőink ez idő tájt még testünk megformálásán dolgoznak, ezért a fogváltásig a gyermek még a testhez kötött intelligenciáján keresztül, az utánzás révén lép kapcsolatba környezetével, ezáltal érti meg az őt körülvevő világot. Utánzás útján tanul meg állni, járni, beszélni, mások cselekedeteinek utánzása révén fedezi föl a világot. Érzékszervein keresztül fogadja magába mindazt, amivel találkozik, és utánozza, amit a környezetében tapasztal. A gyermek cselekvése, tevékenykedése által tanul, akarati erőit használva kapcsolódik a világhoz. Így ez az időszak az ideg-, érzékszervi rendszer alapvető érési ideje.

Az utánzás azonban még ennél többet is jelent, nem egyszerűen a külső cselekvés imitációja, hanem mély, szinte a sejtek szintjén megvalósuló utánzás. A gyerek nem csak a mozdulatot, hanem a mögötte levő szellemi tartalmat is utánozza. Ha az a felnőtt, amelyet a gyerek utánoz, elvesztette mozgásának természetességét, felszabadultságát, könnyedségét és gépiesen mozog, akkor a gyerek a lénye legmélyén azonosul ezzel és hasonló mozgást vesz föl.

A mozgás nem csak egyszerűen a célok által irányított akaratlagos izommozgás, hanem egyszersmind a világra adott válasz is. A céltudatosság forrása. Aki nem tud felszabadultan bánni a testével, annak a viselkedése sem természetes és felszabadult.

Testi fejlődését azzal támogatjuk leginkább, ha tiszta, melegséget sugárzó környezettel vesszük körül, amelyet örömmel utánozhat, ha teret engedünk utánzókészségének kibomlására. Ez a szabad, önindította játékban valósulhat csak meg! Derű, jókedv, érzelmi melegség, biztonságos, egyszerű, áttekinthető környezet, eleven, az érzékek számára izgalmas és árnyalt minőségű természetes anyagokból készült eszközök és játékok.

Természetes, tiszta ízű táplálékok, ritmusos, friss dalocskák, mondókák, kiismerhető, biztonságot nyújtó szokások, szeretettel meghúzott szabályok teszik vonzóvá, utánzásra méltóvá a gyermek számára ekkor a világot! Mai életmódunk mellett különösen fontos, hogy óvjuk a gyermekek idegrendszerének, érzékszerveinek túlterhelődését ebben az érzékeny korban!

Legyen idejük feldolgozni a nap eseményeit: szabad játékuk, a mesehallgatás és az elegendő alvás biztosítása nyújt ebben segítséget a gyermekeknek!